Kevés olyan hétköznapi ügy van, amelyben jobban kiviláglik a magyar átlagember képmutatása, önbecsapása, kispolgársága, mint az orvosi hálapénzhez való viszonyában. Igaz ez a törvényalkotó politikusokra, az orvosi szakmára és a betegekre egyaránt. Egyszerre tiltjuk és engedjük, küzdünk ellene, de tartjuk nélkülözhetetlennek, hunyunk felette megbocsátva szemet és háborodunk fel rajta, félszegen hallgatunk és nagyzolva mesélünk legendákat róla, tagadjuk és bátorítjuk.

Ön fizetett már orvosnak, ápolónőnek hálapénzt? Na, ugye! Mennyit?... Ameddig összeadja, addig elmondom, hogy miért gondoltam aktuálisnak erről a témáról írni: nem is annyira a nyári balesetek vagy betegségek gyakorisága miatt (bőrleégés, kiszáradás, ételmérgezés, vízi balesetek, stb.), amelyekbizonnyal lehetőséget teremtenek a paraszolvencia intenzív gyakorlására, hanem mert két olyan esemény is történt az elmúlt hetekben, amelyek lazábban-szorosabban, de kapcsolatban vannak nemzeti játékunkkal, a „hálapénz okosannal”.

Az egyik, hogy 2013. július 1-jétől, az új büntető törvénykönyv hatályba lépésének napjától és értelmében vesztegetés elfogadásának minősülhet a hálapénz elfogadása. Idézem: „A 291. § (1) bekezdése értelmében aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja (...) bűntett miatt három évig terjedőszabadságvesztéssel büntetendő.” A korábbi Btk. megengedőbben szabályozta a hálapénzt: csak az előny kérése számított önmagában is büntetendőnek, annak elfogadása nem. Változást jelentett a hálapénz megítélésében 2012-es munka törvénykönyve is: annak alapján a hálapénz elfogadása kifejezetten jogellenesnek minősült, ha azt a munkáltató nem engedte meg. Ha a kórház beírta a szabályzatába, hogy el lehet fogadni hálapénzt, az ügy nem járt munkajogi konzekvenciákkal. Így ha olyan orvos bukott le a hálapénzzel, akinek a kórháza nem írta át az SzMSz-t, kirúghatták érte, de büntetőjogi következményekkel a dolog nem járt. Ez szigorodott július 1-től. Ha a kórház megengedi a hálapénz elfogadását, az továbbra sem minősül jogtalan előnynek, azaz vesztegetés elfogadásának. Ha azonban a kórház nem megengedő, a magáról megfeledkező orvos ellen a munkajogi eljárás mellett büntetőeljárás is indítható.

Mindezt a betegek azonban többnyire nem tudják, nem is érdekli őket, fizetnek mint a katonatiszt, az egészségügyi dolgozók pedig többnyire – szemrebbenés nélkül vagy kicsit félszegen – elfogadják. Vagy Ön valaha találkozott olyan kórházi szakemberrel, aki a kikérte magának és visszaadta a borítékot?... Költői kérdés volt…

A másik érdekes hír az volt június utolsó napjaiban, hogy bezárt a sokáig „bezzeg-intézménynek” tartott Telki Magánkórház. Kovács Gábor milliárdos tulajdonos a döntésével kapcsolatos egyik interjúban a bezárás indokai között hangsúlyosan említette a hálapénz inzézményét: „Ha az orvos tőlem kaphat 100 ezer forintot számlára, vagy ugyanezt adómentesen hálapénzként, akkor az utóbbit fogja választani. De a betegnek is kevesebbe kerül, hiszen az OEP ugyanúgy fizet utána. Ezek után pedig csak az fogja a magánkórházat választani, akinek abszolút elege van az állami egészségügyből. Nekünk ettől romlott a kapacitáskihasználtságunk, ami pedig veszteséges működéshez vezetett” –mondta el Kovács arra az újságírói kérdésre, hogy „mennyire játszott szerepet a kudarcban a mindenhol jelen lévő hálapénz”.

Ennyi bevezető után azonban jöjjön végre a lényeg, jöjjenek a számok! Mindjárt itt egy táblázat, amelyből a legfontosabb tarifák kiolvashatóak:

Egy, az Egészségügyi Gazdasági Szemlében megjelent tanulmány alapján egy 2010-es kutatás szerint a betegek egyötöde fizet átlagosan 16 900 forintot az orvosi viziteken, csaknem fele a kórházi ellátás során átlag 37 300 forintot. A felmérés szerint a válaszadók több mint fele közömbösen vagy pozitívan ítélte meg a paraszolvenciát. Különösen igaz ez a fővárosiakra, a 65 év felettiekre és az alacsony iskolai végzettségűekre. A megkérdezettek több mint 60 százaléka egyetértett azzal az állítással, miszerint az egészségügyi dolgozóknak fizetett hálapénz elkerülhetetlen az egészségügy alulfinanszírozottsága miatt. A hálapénzről készült felmérések ugyanakkor nem mutatnak egységes képet. Az egyik vizsgálat azt mutatta, hogy 2008-ban átlagosan havi 4300 forint hálapénzt fizetett a lakosság egészségügyi zsebekbe, egy másik kutatás, amely két évvel ezt követően készült, fejenként évente majdnem 10 ezer forintra tette a kifizetett hálapénzek összegét.

Most kérdezhetik, hogy hol van mindebben a takarékosság, az ésszerű gazdálkodás? Nos, azt hagytam a végére. Személyes tapasztalatom szerint ugyanis a hálapénz-adás szokását néhány olyan tényező is befolyásolja, amelyeket ha ismerünk és tudunk rajtuk változtatni, akkor jelentős pénzt spórolhatunk: Mik ezek a szempontok?

1. Sokan városi legendák, rémhírek alapján tájékozódnak, gyakran nincs valós információjuk a konkrét összegekről, ezért magukban eleve felszorozzák a sokféle, bizonytalan forrásokból és egymásnak ellentmondó adatokat, csak hogy ne maradjanak „szégyenben”, és így a ténylegesnél, szükségesnél nagyobb összeget fizetnek az orvosoknak, ápolóknak.

2. Sokan egyfajta versenyhelyzetnek, státusz-szimbólum kérdésnek tekintik a hálapénzt, a lényeg, hogy többet adjunk, mint a rokon, a szomszéd, a boltos, a tanítónő férje vagy egyszerűen csak az ablak mellett fekvő betegtárs hozzátartozói. Rájuk licitálunk, s ez egy olyan öngerjesztő folyamatot indít el, amely egyértelműen árfelhajtó hatású.

3. Hajlamosak vagyunk akkor is fizetni, ha nem vagyunk elégedettek a szolgáltatással csak mert „úgy illik” vagy „úgy szokás”, a szüleink is így csinálták. Akkor is adunk borravalót az étteremben, ha rossz volt az étel és undok a kiszolgáló, sokan adunk jattot a benzinkutasnak, pedig ma már szinte semmi pluszszolgáltatást nem kapunk tőle az önkiszolgáló töltőállomásokon, kistafírozzuk a pénzespostást, mert a nagyanyánktól ezt láttuk, pedig attól nem lesz nagyobb a nyugdíjunk.

4. Szeretünk eleve úgy gondolkozni, hogy „ami jár, az jár”, ha nem adunk, akkor a gonosz egészségügyis majd undok lesz velünk, mert a magyar ápolónő születetten gonosz és hét feje van neki, ha nem „borítékolunk”, nem kapjuk meg a megérdemelt szeretetet, sőt a végén még a liftben hagynak vagy épp a szikét hagyják a megoperált gyomrunkban.

4. Elfelejtjük azt a Puskás Öcsis aranyigazságot, hogy aki nem tud focizni, az akkor sem fog megtanulni, ha megfizetjük. A magyar egészségügyben a hálapénztől nem lesz jobb a kaja, korszerűbb a defibrillátor, kényelmesebb a vaságy, hűsebb a déli fekvésű, nyolcágyas szoba.

Mindezek alapján én azt mondom, mielőtt automatikusan nagy összegeket helyeznénk azokba a bizonyos borítékokba, hogy higgadjunk le, gondolkozzunk, tájékozódjunk, legyünk praktikusak: nem lehet, hogy időnként a kevesebb is elég lenne? Elvégre mindannyian meghalunk egyszer…

Igaz, még a sírások zsebébe is beteszünk pár ezrest, hogy tágas gödröt ássanak nekünk, és szomorú-megrendülten álljanak a sírunk mellett. Elvégre, magyarok vagyunk, a sírva vigadós mindenit neki!..

Kriaszter Attila